ingyenes
webstatisztika
Viagra Kamagra Cialis: Potenciazavar

A részleges (nem megfelelő mértékű) erekciót vagy az erekció teljes hiányát potenciazavarnak hívjuk. Eseti vagy rendszeres jelentkezése alapján állapítható meg, hogy a zavar milyen típusával és fokával állunk szemben.

Nemi gondoknál támogatásra van szükség.  Potenciazavar miatt nem kell kellemetlenül érezni magunkat, mivel sajnos, általános társadalmi jelenség, melynek megfékezésére egyelőre csak részben születtek megoldási javaslatok.

Az ifjabb és korosabb nemzedék is ugyanúgy szenved ebben a betegségben, vagyis nem korfüggő. Az aktív nemi életet élő hímnemű egyének életük során legkevesebb egy alkalommal szembe kerülnek az ED-nek nevezett betegséggel, ami nem más, mint erektilisz diszfunkció, azaz merevedési zavar. Előfordul, hogy ejaculatio praecox is társul a betegséghez, ami még jobban megnehezíti az amúgy is nehéz és kellemetlen helyzetet. A szakemberek a férfitársadalom vigasztalásaképp sűrűn elmondják, hogy felesleges a pánik, mivel szakorvosi irányítással kezelhető potenciazavar bármely típusa.

Kiket fenyeget potenciazavar elsősorban?

Tény, hogy idősebb korban nagyobb valószínűséggel alakul ki potenciazavar, mint az ifjabb korosztályban. Tény az is, hogy az életvitel rendszerint meghatározza, mikor jelentkezik a szexuális probléma. Az egészséges életet folytató férfiaknak jó esélyük van arra, hogy nem kerülnek szembe ezzel a betegséggel, kortól függetlenül, vagyis megéri életmódot váltani. Tovább főzve a gondolatmenetet:

Egyértelmű, hogy a mindennapos stressz megnehezíti a romantikus együttléteket és a lelki ráhangolódást a szexre. Köztudatottan a nőknek mindig is fontos volt a hosszú előjáték, mert általában csak így tudnak feloldódni az együttlétek alatt, de az újabb tanulmányok alapján a férfiak is éppúgy igénylik a törődést és a lelki nyugalmat. Nyomás alatt nehéz koncentrálni és a partnerre figyelni, akinek hozzáállása, megértése nagy segítséget nyújthat a probléma leküzdésében. Ha előfordulnak is nehézségek egy kapcsolatban, a megértés enyhíthet a nemi kudarcok okozta stresszen.

A becslések szerint potenciazavar a 40 és 70 év közötti férfiaknak mintegy a felét érint, amely elég riasztó adat. A hivatalos tények alapján a világ férfilakosságából 152 milliónak vannak potenciaproblémái, de elképzelhető, hogy az érintettek száma magasabb, ugyanis a merevedési problémájáról a férfiak közül kevesen mernek őszintén nyilatkozni. A 65 év feletti férfiaknál az érrendszeri betegségek és a diabétesz, illetve a kezelésükre felírt orvosság váltja ki az erekciós problémákat. A halmozottan pácienseknek nagyobb százalékánál alakul ki potenciabetegség, számukra elengedhetetlenül fontos a rendszeres orvosi ellenőrzés.

Potenciazavar okai

A potenciabetegség hátterében testi és/ vagy pszichés okok is meghúzódhatnak. A férfiak gyakran sokáig húzzák a gond orvoslását, mert szégyellik beismerni, hogy nem képesek jól teljesíteni a hálószobában. Az okok kiderítéséhez orvosi segítségre van szükség, de nem mindig könnyű egy idegennek elmesélni a legbelsőbb gondokat, mely árnyékot vet a magánéletre. Potenciazavar leggyakoribb okai:

–              a megfelelő társ hiánya

–              magánéleti gondok

–              munkahelyi gondok

–              depresszió

–              stressz.

A pszichológus bevonásával nagyobb esély nyílik az ED (merevedési zavar) okainak kiderítésére ; a gyógykezelésen ajánlott a férfi mellett a nőnek is megjelennie, hogy a tanulmányozni lehessen és kideríteni, nincs-e személyes konfliktus a pár tagjai között.

Potenciazavar lelki okai

Potenciazavar mögött leginkább lelki, belső okok találhatók meg, ami figyelmeztetés a jövőre nézve. Napjaink gondokkal terhelt mindennapjaiban nem könnyű lelki (és testi) sérülések nélkül „megúszni” a munkahelyi kihívásokat, melyek hatalmas nehézségek elé állítják a legjobban helytálló férfiakat is. A helytállás kérdése gyakran vet fel más kérdéseket is, melyek a megélhetéssel függnek össze. Ha pedig anyagi nehézségekről beszélünk már bele is került abba a csalódott állapotba, melynek egyik „eredménye” az erekciós probléma.

Túl nagy az elvárás a férfiakkal szemben, ami megnehezíti a párkapcsolatok kiteljesedését. A harmónia ma már csak vágyálom, mely ritkán valósul meg. Potenciagond lelki okait komolyan kell venni,   mivel más fajtájú bajokat is okozhatnak.

A pszichológus  segítségének igénybe vétele potenciazavar kezelésébe jó ötletnek bizonyul az esetek 99%-ban, mert gyakran csak megfelelő pszichoterápiára van szükség a nemi élet normál mederbe tereléséhez.

Hogy milyen gyorsan szűntethető meg a probléma, nagyrészt azon múlik, mennyire kell mélyre ásni a páciensek lelkében és magánéletében. Ideális esetben egy-két hónap elegendő a problémák megszüntetésére, rosszabb esetben akár évekig is tarthatnak a kezelések.

Potenciazavar

Potenciazavar betegségek

Merevedési gond nem ugyanolyan mértékben fordul elő a betegeknél, ennek okán megkülönböztetjük a potenciazavar enyhe, közepes vagy súlyos változatát. Az utóbbinál a páciens szexuálisan tökéletesen cselekvőképtelen, mivel merevedésre egyáltalán nem kerül sor. Az enyhe és közepes erektilisz diszfunkció (merevedési zavar), röviden ED gyakoriságtól függően kategorizálható. Az „egyszer sikerül, egyszer nem” állapot okozója leginkább az idegrendszeri gond, mely frusztrációt idéz elő a férfinál. A pszichés sérülés egyik jellemző tünete potenciazavar, ami legtöbbször másfajta testi jellemzőkkel is együtt jár. Az orvosok nem győzik a férfiakat figyelmeztetni, hogy az erekciós problémára javasolt odafigyelni és az okoknak minél hamarabb utána járni ugyanis egy még fel nem ismert betegségre is utalhatnak a tünetek.

Potenciazavar lehetséges gyógymódjai

Ha potenciazavar nehezíti meg az Ön életét, feltétlen kérje kezelőorvosa segítségét, aki alapos vizsgálattal tud terápiát javasolni a probléma megoldására. Az embereknek különböző terápiára van szükségük, ezért is ajánlatos szakember segítségének igénybevétele, aki ismeri, hogy potenciazavar meglétekor mi a gyógykezelés folyamata és a szükséges intézkedéseket megteszi a tünetek megszüntetése érdekében. Potenciazavar terápiás lehetőségei:

–              hagyományos kezelés gyógyszerekkel

–              alternatív terápiák, melyek a távol-keleti orvoslásból indulnak ki

–              pszichoterápia

Potenciazavar leküzdése a partner segítségével

Egy megértő partner sokat segíthet a merevedési zavar leküzdésében, ez bizonyított tény. A felmérések alapján azok a férfiak, akik megbeszélik szexuális problémájukat a párjukkal sokkal hamarabb gyógyulnak meg és a lelki szorongás sem tart sokáig.

A kényes téma őszinte megtárgyalása vezet el a gyógyuláshoz, mely a pár mindkét tagjának boldogságának záloga. A társak közötti viszony mindenképpen meghatározó, ebből kifolyólag ajánlott egy meghitt beszélgetés, melyre alkalmas időpontban kell sort keríteni.

Potenciazavar ellenszere

Potenciazavar kezelése

A férfiak átkának is hívható potenciazavar nagymértékben megrémíti a férfitársadalmat, mely közvetve a nőket is érinti. A világon minden részén egyre több olyan ember található, akiknek valamilyen nemi betegség nehezíti  a mindennapjait.

Potenciazavar szimptómáinak megjelenésekor ajánlatos azonnal orvoshoz fordulni kivizsgálás céljából, mert a betegség korai felismerése közelebb vihet a gyógyuláshoz, főleg szervi elváltozások is vannak a háttérben. Egy jó orvos pár vizsgálattal egyszerűen felfedheti, mi okozza a beteg erekciós gondjait, ami megnyugtató a későbbiekre nézve. Gyógyszeres kezelés ajánlásától az injekciós és vákuumkezeléses módszerig sok féle gyógymód lehetséges a szexuális probléma gyógyítására.

A modern módszereknek köszönhetően és a kutatók szorgalmának, van kiút potenciazavarban gyötrődő férfiak számára. A testreszabott gyógykezelés megtalálása a a betegnek is fontos, ezért javallott a mihamarabbi orvosi kivizsgálás.

Potenciazavar kezelése gyógyszerekkel

Potenciazavar gyógyítása tablettákkal szokványos eljárásnak számít. Az orvosok túlnyomó hányada Magyarországon is tablettát ajánl szexuális probléma jelentkezésekor, plusz pszichológust javasol alternatívaként . Viagra, Cialis és Levitra azok a közkedvelt készítmények, amelyek használatát gondolják nélkülözhetetlennek a gyógyuláshoz.

A média által is propagált potenciaerősítő készítmények közismertté váltak, mely az impotenciát még mindig tabutémaként kezeli. A férfiak nem szívesen beszélnek róla, maximum azok, akik nem részesei és ezzel viccelődnek.

Potenciazavar kezelésére szedett tabletták megkülönböztethetőek aszerint, hogy naturális vagy vegyi alapanyagokból állnak.

A gyógynövény kedvelők nem gyakran vesznek kémiai összetevőkből összeállított készítményeket, de az esetek nagy részében a megfelelő szer megtalálása a cél minimális elvárással. Hatás-mellékhatás tekintetében[kérdésében vannak igényeik a vevőknek, akik természetesen az árat is figyelembe veszik. A hagyományos patikákban kapható gyógyszerekhez képest az internetes gyógyszerkereskedések kínálata jóval bőségesebb , melyek ára sokkal csekélyebb és jóval olcsóbb a rendes gyógyszertárak árainál. A megfelelő potencianövelő készítmény kiválasztásában a szakorvos segíthet, vagy az internetes beszélgető oldalak nagy tapasztalattal rendelkező tagjai, akik potenciazavar kapcsán nagy mennyiségű tudásanyaggal rendelkeznek legtöbbször

Potenciazavar kezelése alternatív terápiákkal

Potenciazavar kezelése nem mindig történik hagyományos módon. A gyógyszerszedésnek vannak ellenzői, akik alternatívát keresnek szexuális gondjaik megoldására. A világhálón számtalan lehetőség adódik a nem megszokott gyógymódok alkalmazására, mint amit az orvosok is szorgalmaznak, de nem minden ajánlott gyógymód alkalmas.

A Távol-Keletről Európát is elérte az a hullám, ami magával hozta az ősi kínai gyógymódot, aminek lényege a természetes hatás elérése. Növényi hatóanyagok használata potenciazavar és korai magömlés kezelésére a felmérések szerint a magyar férfiakra is jellemző. Dragon power készítmények a legközkedveltebb étrend-kiegészítők, melyek alkalmazása nem túlzottan megterhelő a szervezetnek. Potencianövelő készítmény beszerzésekor a tétovázást leginkább az adott készítmények mellékhatása okozza, és a gyógyszer ára. A férfiak megrendelés előtt megfontolják lehetőségeiket és átgondolják mások javaslatait. Ha már kitudódott a merevedési gond, jobb nyíltan beszélni a kérdésről, mert így egyszerűbb meglelni a megfelelő kezelést. Mindenkinek más az ideális „szer”, ahogy a potenciazavar is mindenkinél más

Potenciazavar kezelése pszichoterápia segítségével

Szexuálpszichológus segítségének igénybevétele javallott, ha potenciazavar bizonyítottan pszichés  eredetű. A terapeutáknak kidolgozott programjuk van, hogy egyénre szabottan a páciens igényei szerint tudják kezelni a betegséget.

Sok férfinál   potenciazavar önszuggeszcióval történik, ami azt jelenti, hogy az intim együttlét folyamán a férfi nagyon teljesíteni akar. Visszás helyzet: minél jobban  igyekszik azon, hogy eredményes legyen a szexuális aktus, annál biztosabb, hogy felsüléssel záródik. Az alábbi  férfiakat leginkább ezekben a potenciazavar generáló helyzetekben:

–              Vajon a partnerem is látta erekciós gondot?

–              Már nem szeretjük egymást annyira?

–              Megöregedtem?

–              Hogyan elégítsem ki a partnerem, ha ennél is rosszabb lesz a helyzet?

–              Kicsi a péniszem mérete?

–              Másnak is van potenciazavara ilyen korban?

Számtalan ehhez hasonló gondolat szalad át a férfi agyán, ha nem működik úgy a „szerszám”, ahogy kellene, mert a férfiasság vonódik kétségbe  ezzel. Valószínű, hogy a partnerben is felmerül, mitől van a feszültség párjában és miért más a szex mostanában?

Félve az öregségtől pedig megvalósultnak látja a rejtett félelmeket, melyek kivetítődnek a férfi egész magatartására is. A pénisz erekciós problémája olyan további problémákhoz vezethet, amit nehéz megállítani, ha az érintett nem áll a sarkára. Az, hogy a társak között milyen a párkapcsolat nagyban befolyásolhatja a probléma megoldását; egymás kielégítésének más módja is létezik potenciazavar megléte esetén. Hosszú távon pedig úgyis csak a probléma orvoslásával képzelhető el.

Potenciazavar idősebb férfiaknál

Az életkor előre haladtával nagyobb a valószínűsége potenciazavar kialakulásának, melynek a gyógyítás mivolta függ a kialakult helyzetet okozó problémáktól is. Minél előbb derül fény arra, mi áll a szexuális probléma hátterében, annál gyorsabban lehet rá megoldást találni. Nem kell megijedni, létezik gyógymód, csak a megfelelő gyógykezelést kell fellelni.

A nem megfelelő erősségű vagy túl rövid ideig tartó  erekció eshetősége a kor előre haladtával megnő: 40-49 éves korban a férfiak harmadát, 50-59 éves korban a férfiak felét, 60 év fölött pedig a a férfiak 78 %-t érinti. Ezeknek a felméréseket megcáfolja , hogy egyes férfiak 70-80, sőt 90 éves korban is képesek rendszeres nemi életre és tökéletes a teljesítményük! A tudományos tájékoztatás alapján az erekciós képességben nagy szerepe van az egészséges életmódnak.

Potenciazavar fiatalabb férfiaknál

Potenciazavar fiatalabb férfiaknál is jelentkezhet, és ez nem feltétlenül az öregedést jelenti. Léteznek olyan esetek, amikor a legnagyobb igyekezet mellett sem jön össze a szex, pontosabban nem jön létre az erekció. A nemi felsülés a potenciazavar általános voltára hívják fel a figyelmet, mely alól Magyarország sem képez kivételt. A Magyarországon élő férfiak közül minden másodiknak vannak erekciós problémái, ami nagyon rossz statisztikai adat. Az erektilisz diszfunkció (merevedési zavar) megelőzésére hívják fel az orvosok a figyelmet, mivel véleményük szerint a bajt jóval könnyebb megelőzni, mint gyógyítani.

Potenciazavar kihatással van a párkapcsolatra és a családi életre

Potenciazavar negatív hatással van nemcsak a párkapcsolatra, de magára a családi életre is.  A családtagok közötti viszonyt meghatározza a családfő testi és mentális állapota, amire nagyban rányomhatja a bélyegét  az ED (erektilisz diszfunkció, azaz merevedési zavar).

Hogyan lehet megbirkózni egyedül a merevedési problémával? Merül fel a kérdés sok férfiban, és hamar rájön, hogy nagyon nehezen. Akarattal megoldható a nemi gond, de csak akkor, ha lelki  probléma okozza. Szervi problémák esetén érdemes urológus és andrológia szakrendelés felkeresése, amivel ráadásul megelőzhetők az egészségügyi komplikációk is, ha időben rátalálnak az orvosok a baj forrására.

A barát, a férj, a családapa helyzete megkérdőjeleződhet, ha potenciazavar okán a férfi túl sokáig lesz frusztrált és bezárkózott saját neurózisába. A neurotikus állapotot a családok többsége nehezen tudja tolerálni, így várhatóan feszültséget okoz a családban. Hihetetlennek hangzik, de igaz, hogy a szexuális élet összhangja vagy diszharmóniája tönkre teheti a családi békét!

Potenciazavar nem tabutéma, hanem általános probléma

Potenciazavar nem képezheti tabutéma tárgyát, mutatnak rá egy fontos jelenségre a szakemberek. A férfiak egy része fejét homokba dugja és nem akar tudomást venni szexuális nehézségeiről Pedig nem olyan kilátástalan a helyzet!

Elvégre egyértelmű, hogy a nemi felsülésről nem könnyű beszélni és elfogadni, hogy képtelenek vagyunk orgazmushoz juttatni társunkat. A magyar férfiak is szívesen elhallgatják, ha nem megy minden tökéletesen a hálószobában, ahogy jó lenne, ha menne. A potenciazavar megoldásának elodázása elpocsékolt idő, mely károsan hathat a jobbulás folyamatára.

Az első lépés potenciazavar okainak kiderítése, mely többféleképpen is történhet. Önvizsgálattal csupán a tünetek állapíthatók meg, de az okok nem, ezért szakember segítségét érdemes igénybe venni.

A nem megfelelő erekciót, vagy a merevedés teljes hiányát potenciazavarnak nevezzük. Potenciazavar okairól, kezelési lehetőségeiről  olvashat oldalunkon.

Viagra-Kamagra-Cialis

Viagra-Kamagra-Cialis